Marco Gonzalez

Senki ne gondolja, hogy a halhatatlanság remek móka. Az első száz évben, még tényleg annak találod. Túlélsz járványokat, éhezéssel nem kell foglalkoznod és ha kellő szerencséd van, akkor a seregek is elvonulnak a fejed fölött, anélkül, hogy bármelyik hülyének is eszébe jutna, hogy pont azt a falut gyújtsa fel, amelyikben te tanyázol. Aztán hamar rájössz, hogy valami célt kellene találnod létezésednek, különben igen hamar ráunsz az egészre. Sokmindent kipróbálsz, mire megvilágosodsz, hogy mi az, amiben ki tudsz teljesedni. Én a művészetet választottam. Ha művész vagy, a világ összes ideje sem elég ahhoz, hogy tökéletesre csiszold választott szerelmed. Mert a művészet, bizony olyan, mint a szerelem. Nekem könnyű dolgom volt, emberként, zenével kerestem a kenyeremet. Hát vámpírként a világ összes ideje megvolt, hogy olyan szintre fejlesszem játékomat, amelynek egyetlen ember sem léphet a nyomába. Emlékszem a bécsi klasszicistákra; Bach, Beethoven, Mozart, Vivaldi. Megtiszteltetés volt a mesterektől tanulni.

De ne szaladjunk ennyire. Azokban az időkben, amikor én még fiatal vámpír voltam, más volt a világ. Az emberek könnyen éltek és könnyen haltak, ha odafigyeltél, elég könnyű volt elrejteni a jelenléted egy városban, de még egy faluban is. persze, már akkor is megvoltak a létezés veszélyei. Hát megtanult a vámpír létezni, rejtőzni, alkalmazkodni, tettetni és igazán csak azok vitték sokra, akik megtanultak az emberekkel együtt élni. Micsoda megkönnyebbülés volt, amikor egy erdei túrázás közben, belebotlottam egy medvébe és rájöttem, hogy az állati vér is életben tarthat, csillapíthatja a végtelen éhséget. Persze, közel sem olyan tápláló, mint az emberek vére, de időnként kompromisszumot kell kötni azért, hogy nem létünket, a lehető legtovább nyújtsuk. A Jelenben ezért működtetek vágóhidat is. Az embereknek vajmi kevés szüksége van az állatok vérére, de nekünk.. segít rejtve maradni.

Az évek idővel felgyorsulnak és elrepülnek, rájössz, hogy rettenetesen magányos vagy és társra vágysz. Próbálsz egy hozzád hasonló korú, ellentétes nemű társat keríteni, aki elfogad annak, ami vagy, aki segít átvészelni az időt. Mert az idő tengere végtelen és nagy bajban vagy, ha nem nyel el, mint a halandókat. Megint  rá kell jönnöd, hogy nem feltétlen célravezető, ha tökéletesen embernek adod ki magad, hisz családot, gyerekeket, soha nem adhatsz, ez csalódást, fájdalmat szül végül.

Egyszer megkérdezte egy boszorkány, akinek a pincéjében két és fél évtizedig tengettem az időmet ihlet hiányban, hogy milyen a halhatatlanság? “Áldás és átok.” Válaszoltam neki, elvégre rettenetes magánnyal és bánattal kell szembe nézned, ha nem akarsz megszabadulni az érzelmektől. Kapcsolatunk szomorú véget ért. Igaz, azért tűrt meg maga mellett, mert az emberek, nagyobb fájdalmat okoztak neki azzal, hogy elégették a családját és a kovenjét és rajtam kívül nem akadt más társasága. Felajánlottam neki a halhatatlanságot, mire utolsó lélegzetével, csak ennyit mondott: “Távozz tőlem és ne kísérts!” Ebből jöttem rá, hogy csak a végtelennek tűnő magány ellen voltam jó. Tőle kaptam a gyűrűt, amivel kiléphetek a Napfényre. Csak a halála után mertem kipróbálni, amikor úgy voltam vele, hogy nem hagyok senkit magányban, ha elhamvadnék a napon. Kétszáz évnyi megszokás után, furcsa volt újra kilépni a napfényre és bármennyire is hihetetlen, a gyűrű megléte ellenére, ritkán megyek ki nappal.

Elég legyen a melankóliából! Pár száz évnyi magány után, ráleltem a Sevchenko ikrekre, Irinára és Katerinára. Lenyűgözött a szépségük, a szalmaszőke, derékig érő hajuk, kristálytiszta hangjuk. Nekik pedig imponált a hegedű játékom. Velük kezdődött a vérvonalam, ők voltak az első gyermekeim. S külsőre bár tökéletesen egyformák volta, belsőre ég és föld volt a két vámpír. Persze a bonyodalmak, azért ekkor sem maradtak el. Irinának és Katerinának is lettek ivadékaik és idővel rivalizálni kezdtek, hogy melyikük is tud jobban a kedvemre tenni. A vérvonalam darabokra szakadt, mert nem különösebben szóltam bele, hogy mit és hogyan tesznek. Irina és ivadékai végül végeztek Katerinával, akinek gyermekei elrejtőztek és elmenekültek. Amikor Irina közölte velem, hogy mit tett és legyőzte testvérét, éktelen haragra gerjedtem. Irina utódai mindegyszálig a helyszínen végezték, egyedül Irinát kíméltem meg, aki azóta is száműzetését tölti, a Sodoma alatti koporsó-börtönében. Díszes szarkofág jelzi, börtönének a helyét, amely hűen tükrözi egykori szépségét. Arra vár, hogy szívem megenyhüljön és kiengedjem börtönéből.

Ennyit a múltról. Ideje a jelenről beszélni. Sok száz évnyi Óvilági idő után, az Újvilágban találtam magam, miután pár hű kísérő segítségével, eljutottam New Orleans épülő városába. Még mindig a múltban vagyunk .. egy szó, mint száz ez a város lett az új otthonom. Száz éve tanyázom itt és remekül megvagyok, még úgyis, hogy nem én vagyok a város teljhatalmú ura. De mondok neked valamit. Főjön csak az ő feje, hogy a városban minden rendben legyen. Ez nem jelent azt, hogy ne támogatnám; tudja jól, hogy Sodoma és Gomora ura, bármikor támogatja, ha arra kerül a sor. Cserébe én békében és nyugton élhetek a kis birodalmam határain belül. Persze, New Orleans szerte vannak emberek: bűnözők, rendőrök és korrupt rendőrök, akik az én szemeim és füleim. Kevés dolog van, amiről ne tudnék, ezért járnak hozzám, hogy információt vegyenek és adjanak el. Ebben a modern világban, ez az egyik legkeményebb valuta: az Információ.

Ejtsünk egy-két szót, az én büszkeségemről. Gomora a földszinti szórakozóhely, ami többnyire az emberek “játszótere”. Legális partidrogok, szex, szerencsejáték, minden, amiért fizetnek az emberek, hogy a részesei lehessenek. Az üzletvezető nem én vagyok, én csak a haszon oroszlánrészét fölözöm. Sodoma, oh ez már egy másik ügy. Vámpírok és minden olyan elég merész nem vámpír, akik le mernek ereszkedni a félhomályban úszó, hedonizmus “fellegvárába”. Örömlányok és örömfiúk, akik azér vannak megfizetve, hogy a szexen túl, elviseljenek némi vérveszteséget is. Sodomában és Gomorában tilos ölni vagy annyi vért szívni, hogy egy ember ne tudjon a saját lábán távozni. Harapás függő politikusok szórakozóhelye, akik szíves örömest élik meg az orgazmust a vérveszteség miatt megváltozott tudatállapotban. Az emberi moralitás, a hedonizmus legmélyebb bugyra, az én kis fellegváram.