Aurora Montague

Mai napig nem tudom felfogni azt az érzést ami akkor kerített hatalmába amikor megtudtam, hogy tüdőrákom van.
„Sajnáljuk, de önnek hármas stádiumú tüdőrákja van. Megpróbálkozhatunk a kemoterápiával, de ez egy agresszív fajta, sajnos nincs garancia a felépülésre.” 19 éves vagyok és egy ilyen hírrel kell szembe néznem. Így is volt bőven szar dolog az életemben. A srác aki életem első igaz szerelme, elhagyott. Vagyis igazából nem szakítottunk, de fogalmam sincs hogy mi van most köztünk. Syl szüleit vámpírok ölték meg így pedig ő arra tette fel az életét, hogy kiírtsa ezt a fajt. Vagy legalábbis megöljön belőlük annyit amennyit csak tud, de sosem gondoltam volna, hogy ennek az lesz az ára, hogy egyszer se szó se beszéd itt hagy engem. A legnagyobb szarban amikor még a rákkal is meg kell küzdenem. Pedig annyira boldog voltam, mert végre megtanultam használni a mágiát, tudtam varázsolni, boldog voltam és jól éreztem magam. Igaz, egy vámpír társaságában… Sosem gondoltam volna, hogy pont egy vámpír társaságát fogom élvezni, de ő segített elfelejteni az űrt amit Syl hagyott maga után és meglepő módon a varázsláshoz is nagyon jól értett. Tudta, hogy mit-mikor mondjon és hogyan segítsen nekem, hogy kitudjam hozni magamból a maximumot.
Már az elején eldöntöttem, hogy nem akarok kemóra járni. Nem akarom végig nézni ahogy megkopaszodok és leépülök, főleg, hogy simán kialakulhatnak áttétek és semmi garancia arra, hogy letudom győzni a rákot, akkor meg minek szenvedjem végig a minimálisan hátralévő időmet? Napról napra rosszabb állapotban voltam, meglepett, hogy ilyen gyorsan képes az ember leépülni. Mindig is tudtam, hogy a rák egy szemét betegség, olyan, mint egy csotány: elpusztíthatatlan. Aztán amikor egyik nap tükörbe néztem és láttam magamat, falfehéren, nagyon lefogyva, gyengén, eszembe jutott valami. Luc vámpír. A vámpír vér gyógyít, és ha a rákot esetleg nem is gyógyítja meg, de ha átváltoznék vámpírrá akkor nem kéne meghalnom. Nem tudtam, hogy hogyan vegyem rá a férfit erre, hiszen tudom, hogy elvesztette a szerelmét és azt is tudom, hogy Lunára emlékeztetem őt, hogy élete nagy szerelmét látja bennem, de nem akarok meghalni, nem így akarok meghalni. Muszáj voltam kitalálni valamit, mert jelenleg ő az egyetlen esélyem az életben maradásra.
Úgy döntöttem, hogy átmegyek Lucienhez és megkérem, muszáj őt meggyőznöm. Amikor beengedett leültem a kanapéra és vettem egy mély levegőt, mert nem tudtam, hogy hogyan kellene hozzá kezdenem. Most került hozzám közel és ott tart ahol anno, hogy még egy fontos személyt elveszíthet.
- Nemrég rákot diagnosztizáltak nálam...az orvosok nem fűznek túl sok reményt a gyógyuláshoz, én pedig nem szeretném a kemót végig szenvedni. – kezdek bele a közepén, mert felesleges köntörfalaznom. Figyelem a reakcióját, minden rezdülését, próbálok rájönni, hogy mire számíthatok tőle.
- Nem gyógyulok meg Lucien, de ha átváltoztatsz akkor élhetek. Tudom, hogy mit áldoznék fel ezzel...nem lenne többé varázserőm, de nem akarok meghalni. Segíts kérlek. – szemeimbe könnyek szöknek a mondatom vége felé, mert ijesztő belegondolni a halálba. Belegondolni abba, hogy most még létezek a következő pillanatban pedig megszűnök létezni, a rák pedig bármikor legyőzhet. Nem vagyok én elég erős ehhez.
Lucien eleinte nem tudta, hogy mit reagáljon, szerintem önmagával is küzdött, hogy mit tegyen. Nézze végig ahogy meghalok vagy változtasson át Ő maga. Persze ha nagyon szigorúan vesszük akkor ígyis-úgyis meghalok. Bevallom nagyon féltem a gondolattól, hogy vámpír legyek. Luc elmagyarázott mindent, hogy pontosan mi fog történni és hogyan fog történni, de így sem sikerült nagyon megnyugtatnia, de szerencsére adott nekem egy adag nyugtatót ami segített egy keveset. Viszont egy elég erős undor fogott el amikor adott egy pohárnyit a véréből. Nem tudtam rögtön meginni, már a gondolattól is felfordult a gyomrom, de tudtam, hogy muszáj, ha túlakarom élni ezt a betegséget.
Miután megittam letettem a poharat az asztalra és a vámpírra pillantottam? - Fájni fog? – kérdezem tőle halkan, enyhén könnybe lábadt szemekkel, de ő megnyugtatott, hogy semmit sem fogok érezni belőle. A nyugtatók szép lassan kezdtek el hatni és egyre csak álmosodtam. Éreztem ahogy a testem ellazul a kanapén, lehunytam a szemem és elsötétült minden.