Caroline Forbes-Salvatore

Már az első pillanatban tudtam, hogy rá van szükségem. A tökéletesség mintapéldája volt már a kezdetekkor; és a figyelmemet teljesen megnyerte magának, pedig ő nem kérte. Hiszen nem engem akart. De ezt akkor még nem tudtam.
- Stefan Salvatorenak hívják. A nagybátyjával lakik a régi Salvatore panzióban és gyerekkora óta nem járt itt. Katona családból származik, ezért sokat kellett költözniük. A horoszkópja ikrek, a kedvenc színe pedig a kék – Csak úgy áradtak belőlem az információk, miközben egy pohár itallal a kezemben sétáltam Bonnie előtt. Aztán felé fordultam egy elégedett, magabiztos mosollyal.
- Ezt mind egy nap alatt derítetted ki? – Kérdezte érdeklődve. Én pedig legyintettem.
- Ugyan már. Ezt a 3. és a 4. óra közti szünetben tudtam meg – Én már csak ilyen voltam. Előttem nem lehettek titkok. – Júniusi esküvőt tervezünk – Mosolyogtam, majd azzal a lendülettel el is fordultam Bonnietól, hogy odaköszönjek valakinek.

Aznap este volt egy buli az erdőben; pia és zene, meg minden jó arc a suliból. Nekem is ott volt a helyem és tudtam, hogy Stefan sem hagyná ki. Vagyis inkább csak reménykedtem benne, hogy ott lesz. És ott volt. Kapva-kaptam az alkalmon, mikor végre egyedül volt és ekkor támadtam le. Persze, nem a szó legszorosabb értelmében! Hanem csak… be akartam nála vágódni.
- Szia, hát itt vagy! – Álltam meg előtte, a legelragadóbb mosolyommal. – Láttad a vízesést? Csak mert tök klassz este. – Elfordította a fejét, de végül újra rám nézett. – Megmutatom, ha szeretnéd.
- Szerintem túl sokat ittál – Közölte a nyilvánvalót, de komolyan, ez egy buli volt, mégis mit csináltam volna? Szörpöt kortyolgatok?
- Hát, még jó… - Nevettem.
- Caroline – Túlságosan komoly volt, még akkor is, ha a tekintete olyan mosolygós volt. – Te meg én… sosem fogunk összejönni – Ledöbbentem, a mosoly is az arcomra fagyott. – Sajnálom.
Kikerült, minden további szó nélkül, én pedig ott maradtam megalázva a gondolataimmal.

Mindig is úgy éreztem, hogy kevés vagyok. Mindig és mindenkinek; Elena volt a tökéletes, ő kellett mindenkinek, holott soha, semmit nem tett ezért. Mégis őt szerette volna minden srác megkapni, engem pedig… senki.

Azonban, ahogyan az évek teltek és én magam is változtam, nem csak, hogy emberből vámpírrá váltam, de olyan dolgokat láttam, tapasztaltam, amiket átlag emberek nem… valahogy minden más lett. A féltékenykedésem időközben elmúlt, megtanultam értékelni a barátaimat, s megtapasztaltam számtalan szerelmet, miközben Stefan mellettem volt. Mellettem, mint a legjobb barátom.
Az első pillanatban egyszerűen csak akartam őt, kinéztem magamnak, mintsem az új dögös srácot a suliból; de ez… megváltozott. A barátom lett, akibe szép lassan, valóban beleszerettem. De valahogy az időzítésünk sokáig nem volt jó; mindig történt valami. Damon és Bonnie halála után Stefan lelépett a városból, vissza sem nézve; aztán pedig édesanyám halála kiforgatott önmagamból. Számtalan hibát követtem el az idők során. Mint mindenki más is. De ettől vagyunk emberek, ugye? Jó, hát már nem pont a szó szoros értelmében. De mindenki hibázik és mindenki fejlődik. Mindenki tanul a múltból. A saját tetteiből.
Aztán az élet végül elhozza azt, amire vágyunk. Vámpírként két csodálatos kislányt kaptam az életembe és Stefan is engem választott végső soron. Azonban az élet kegyetlenebb, mint azt gondolnánk. Egek! El sem hiszem, de Katherine Pierce még a halálból is képes volt visszatáncolni, hogy bosszút álljon rajtunk. A pokol királynőjévé vált, elcsavarva Cade fejét. Jesszus! Az ördög fejét is elcsavarta!
Mondhatnám, hogy minden jó, ha a vége jó, de Stefan képes lett volna mindent feláldozni azért, hogy mi, többiek életben maradjunk. Még szerencse, hogy Damonban volt annyi lélekjelenlét és elrántotta a pokol tüze elől. Mégis mit gondolt? Emberként nem fogom őt szeretni? Nyilván problémás. Ő és Elena is emberek lettek, de míg a barátnőmnek esélye lehetne újra a vámpír létre, addig Stefannak... nem tudom. Próbálok megoldást találni, de egyelőre nem sikerült. Közben nyakamon az iskola, amit a természetfeletti gyerekeknek hoztunk létre. Zajlik az élet. Hope az életére tört Lizzienek, akinek volt annyi esze, hogy vámpír vért ivott óvintézkedés gyanánt. Hogy örülök-e annak, hogy eretnek vált a kislányomból? Nem igazán, de... de rémlik valami olyasmi, hogy ezzel el lehet kerülni az összeolvadást. De honnan is tudom ezt? Jesszus, nem emlékszem. Pedig a nyelvem hegyén van egy név...
És érzem a zsigereimben, hogy a veszély még most is leselkedik ránk.