Damon Salvatore

Minden történetnek több szála van, több embertől hallva több végkifejlett és eseményszál, de igazán csak az a fontos, amit mi élünk meg. Az életem olyan amilyen, mindig is eléggé zűrösnek vallottam magam, mégis miért lenne jobb egy kibaszott vámpír testben, amikor a lány, akit szeretek öregszik. Nehéz, és ahogy telnek az évek egyre nehezebb lesz. Minden érzelem az arcomon van, Elena ismer, és tudja, hogy nem minden van úgy ahogy kimondom. Az arcom elárul, a testtartásom szinte viszolyog attól, ami évek múlva vár ránk.
Nem tudja, de kutattam, és hazudtam, hogy elrejtsem mennyire nyomaszt ez az egész, mert Ő így akar élni, Ő igazán élni akar, de ez neki élet, nekem várakozás arra, ami egyszer bekövetkezik és minden megváltozik. El fogom veszíteni és nem azért mert annyi minden szakad a nyakunkba, hanem csak elfogy az időnk, és nem kér többet, neki elég egy emberöltő, míg én már majdnem 2 évszázada vagyok a világon.
- Mit csinálsz? - hallom a hangját a földszintről, és mint valami hülye csukom össze a könyvet. Olyan lettem, mint Stefan, előveszek egy lapot és körmölök, bár a szavak össze visszásnak hatnak, félek elvesztem ezeket az időket és emlékeznem kell arra, ami most történik velünk, és ha ezek a könyvek fognak segíteni, hát leírom. - Naplót írsz? - megforgatom a szemeimet és mintha nem tudnám miről beszél megyek oda hozzá.
- Nem, csak olvasom. - hazudok neki, gyermeki könnyedséggel, miközben megcsókolom. - Neked nem a munkában lenne a helyed? - elindulok a földszint felé, hogy kitöltsek magamnak egy pohár whiskyt. Érzem azt az érzést, ami nyomasztóvá teszi az egész szobát, szinte hirtelen telepszik ránk és tudom, hogy honnan jön. Egyenesen a forrás felé fordulok, és megáll a kezemben a félig töltött pohár.
- Ne mond, hogy az öcsém megint belekeveredett valamibe. - Stefan jótét lélek, mindenkinek segíteni akar, de halandóként nem annyira egyszerű, megbetegedhet és megsérülhet, már nem gyógyítja a vámpír vér, nem tudok neki olyan könnyen segíteni, mint régen, amikor olyan volt, mint én. - Jajj, Elena, csak egyszer az életben benőhetne a feje lágya, vagy ha azon túl van kapcsolhatna, hogy már rohadtul nem olyan, mint régen volt. - nyomom le a torkomon az italt, majd magamhoz kapom a kabátom és a kulcsom és megfogom Elena kezét, hogy mentsük, ami menthető.